Most, az országos káosz közepette is várja látogatóit az éves kairói könyvfesztivál, amire múlt évben Mubarak elnök megjelenését nagy csinadrattával harangozták be. Aztán mivel az akkori események nem tették lehetővé, hogy a fesztiválon parádézzon (a fesztivál meghirdetett időpontjában még nem mondott le, de már javában forrot az ország) inkább az egész rendezvény elmaradt. Idén sikerült megtartani, és nekünk is sikerült ellátogatni rá: a férjem szabadnapot vett ki hétfőre, hogy kényelmesen bejárhassuk a fesztiválterületet, és ne a hétvégi tömegnyomorban kelljen rajta átvergődnünk. S hogy valóban kényelmes legyen a séta, úgy döntöttünk, ezúttal a nagymamájával hagyjuk az egyébként mindenhova cipelt kétévest. Szokás szerint lassan szedelőzködtünk reggel, úgyhogy már 11 körül járhatott az idő, mikor a törpe először gyanút fogott: nem normális az, hogy az anyja már kendőben, ő meg még mindig tipegőben nyomul. Sarkamba is szegődött, és kérdezgette, hogy: "megyünk pápá? megyünk pápá?" az apjától meg hogy "jalla, jalla?"- úgyhogy komolyan kezdtem magamnak bemagyarázni, hogy lehet élvezni a könyvfesztivált egyik kézzel egy totyogót, másik kézzel a gyerekkel járó minimum ötkilós menetfelszerelést vonszolva, de végül megembereltem magam, és nélküle indultunk útnak.
A belépőért fejenként 1 egyiptomi fontot (kb 40 forint) fizettünk, aztán külön kapunk vonultunk be, mert a nőket női, a férfiakat férfi biztonsági személyzet vizsgálja át, ennek megfelelően külön női és külön férfikapuk vannak.
Útban a helyszínre már attól is rémesen entellektüelnek éreztem magam, hogy nincs babaköpet a ruhámon, ráadáuus egy könyvfesztiválra tartok, de mikor megláttam a kínálatot, végleg elöntött a boldogság meg a fennkölt európai okosságérzés. Az arabok közül állítólag kevesen olvasnak, de ezek szerint amelyik olvas, az rögtön ír is, mert ennyi könyvet egy helyen még életemben nem láttam. Egy gigantikus szabadtéri rendezvényhelyen külön sátorban várja a nézelődőket minden nagyobb kiadó és könyvkereskedő, a kisebb cégek standjai pedig hatalmas sátrakon osztoznak.
Ez az egyik legnagyobb kiadó, az al-Ahraam sátra:
Ezeken a sátrakon többen osztoznak, de ez csak egy kis része a sátorrengetegnek:
Az egyiptomi vendégszeretetet példázza, hogy míg a hazai kereskedők a homokvihartól recsegve ingó, huzatos ponyvák alatt, fél kézzel a könyveket egymáshoz csapkodva isszák homokos teájukat, addig a külföldi kiadók pavilonjai kellemes klímájú, csendes, épített kiállítótermekben kaptak helyet. Itt, az egyik katari kiadótól vettem ezt az otthagyhatatlan gyerekkönyvsorozatot 24 fontért (kevesebb, mint ezer forint). 6 kicsi, babakompatibilis kartonlapokból álló könyv van egy keménypapír tokban az önző krokodilról és társairól. Minden könyvecske egy-egy téma köré csoportosul: színek, számok, állatnevek, mit eszenek az állatok stb, és a hátuljukból egy hat tagú kirakó áll össze. Íme a szerzemény:
A legexkluzívabb helyet természetesen Szaúd-Arábia kiadói élvezhették. A puha vörös szőnyeggel borított térben első látásra csak vallási témájú, aranyozott borítású könyvekkel felsorakozó kereskedők közt szinte mindenki félve, lábujjhegyen halad. Míg odakint talponállókból esznek az emberek, és a szabad ég alatt imádkoznak, itt puha fotelek és egy csendes, őrzött szalon áll a kiállítók rendelkezésére, a büfé pedig egy elit kairói városrész ideiglenesen idetelepített kávéházának kínálatát vonultatja fel. A kiadványok valóban csodaszépek, és nem is drágák: egy kétkötetes, dombornyomatos műbőr borítású könyv Omár kalifa r.a. és kortársainak életéről angolul kb 3500 forintot kóstál.
Az angol nyelvű könyvek egyébként kifejezetten sokba kerülnek Egyiptomban: az árak átlagosan 4000-5000 forint körüli összegnél kezdődnek, ezért visszafogtam magam, és ilyeneket nem vettem, viszont parádés alkut kötöttünk a kiállítás számomra legkedvencebb helyszínén, az antikváriusoknál.
A használt könyvek között minden nemzetiségű, nyelvű, korú és műfajú kiadvány megtalálható. Még egy könnycseppet is majdnem elmorzsoltam, mikor megláttam gyerekkorom harlekinsztárjait, az édesvölgyi suli szerelmes ikreit angolul. Gyorsan le is fényképeztem a nővéremnek, mert ha más nem is emlékszik rá, ő akkor is biztosan értékeli majd. Íme:
Persze nem ezt vettem meg, hanem egy Nagíb Mahfúz regényt, egy Szíwa oázisban felnőtt antropológus könyvét az oázis népszokásairól, egy beduin nőkről, becsületről és költészetről szóló könyvet, és egyet, ami 5 egyiptomi nő élettörténetét meséli el. Mindezért összesen 30 font, azaz kb 1200 forint árat alkudott ki a férjem, pedig máshol egyedül egy használt Mahfúz regény 15-20 fontnál kezdődik. Le is fényképeztem őket nagy örömömben.
Még a felét sem láttuk a vásárnak, mire sötétedni kezdett, úgyhogy az államilag támogatott kiadók célirányos vadászásába kezdtünk, mivel a férjem onnan akart megvenni pár könyvet. Ezek a kiadók általában dizájn nélküli borítókkal, silány minőségű papírra nyomott értékes tartalmakat tesznek közzé nagyon alacsony áron. Több ilyen standot is felkerestünk, mire összagyűjtötte, amit keresett, és közben én is rábukkanatam pár érdekességre, mint például ez a Dosztojevszkíj vékony, de azért tartós papírra nyomva 150 forint körüli összegért. Ezt csak lefényképeztem, de nem vettem meg:
Vettem viszont egy csomó kortárs arab regényt angolra fordítva, összesen 13 fontért, azaz kb 500 forintért.
Ez nem tartozik szorosan a témához, de már elmenőben bolyongtunk a sátrak közt, mikor nagy örömömre felhívott Noura, egy Kairóban élő magyar lány, akivel eddig még csak Facebookon kommunikáltam. Első kérdései közt szerepelt, hogy határon túli magyar vagyok-e (nem vagyok) amiből egyből levettem, hogy száz év magányomban valószínűleg kiújult vidéki tájszólásom, amit a sok év fővárosi lét alatt (azt hittem) sikerült levetkőzni. Így ezen a napon bizonyossá vált az eddig csak sanda gyanúm: a kétévesem nem azért beszél úgy, hogy ágy-káttő-haarom, szia, szávasz, mert rossz a hallása, hanem épp ellenkezőleg, ami azért nagy megkönnyebbülés.
Este fél nyolc körül járt, mire biztonságban hazaautóztunk, elhamdoulila, és boldogan prezentáltuk az otthonhagyott, de nagyvonalúan nem duzzogó, minket örömmel hazaváró csöpségnek a nokodilt (ez nem tájszólás, ez babanyelv) amit aztán az ágyba is magával cipelt. A nap további hozadéka, hogy a dolgos nagymama babaőrzés közben csillogóra suvickolta skandallumdíjas konyhámat, úgyhogy lelkiismeretfurdalás nélkül vethettem magam a kanapéra olvasni.
További képekért klikk IDE
********************************************************************
Ha érdekelnek további képek, érdekességek, rövid bejegyzések arabos témában életről, vallásról, mvészetről, építészetről, ételekről és mindenről, ami eszembe jut, lájkold vagy tetszikeld az oldalt Facebookon itt: Mivagyunkazarabok
